Hogy elsősorban miért írok blog-ot? Magam sem tudom, de a mai nap után úgy gondoltam valamit tennem kell, hogy az érzéseimet kiírjam magamból.

Immár négy éve, hogy elhagytam Magyarországot. A szokásos történet, több pénz, jobb lehetőségek, kaland.....stb. Aztán a kaland úgy sikerült, hogy ma már van itt egy családi házam, a családom is már velem van három éve. Tavaly mikor megvettük a házat ,nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült, és ez így rendben is van. Kis faluban lakunk ,de ez így meg is felel. A lakók elfogadtak bennünket, végül is ott dolgozom ahol ők, jól ismerjük egymást. A napi kapcsolatunk is rendben van. A munkahelyem is jó. Egyszóval minden rendben.

Három héttel ezelőtt elmentünk egy közeli étterembe, ebédelni. A pincérnőt jól ismerjük, mert pár házzal lakik csak odébb tőlünk. Majd mikor a fizetésre került a sor, boldogan ,mosolyogva elújságolta, hogy a faluban már van kilenc menekült irakból és ,hogy mi minden bizonnyal örülünk ennek. Igazán nem tudtam ehhez mit szólni, a politikai nézetemet pedig megosztani sem szerettem volna vele. Ennyiben is maradtunk, kedvesen mosolyogtunk majd hazamentünk.

Ami miatt mégis írásra adtam a fejem, az ma délután történt. Az egyik pár házzal odébb lakó szomszédom ,aki már nyugdíjas, időnként kisegít a gyárban, odajött ma hozzám, kedvesen mosolyogva ,majd elújságolta ő is, hogy itt vannak az irakiak és,hogy ez nekem biztosan milyen jó érzés lehet, hiszen biztosan még iraki nyelven is tudok beszélni. Nagyon mérges lettem, bevallom. Évek óta itt dolgozom, élek, fizetem az adót.........hajtom a hasznot nem csak magamnak,de Németországnak is és akkor gyakorlatilag "lemenekülteznek" finoman, kedvesen mosolyogva. Egy kalap alá vesznek azokkal akik egy hónapja a papi szálláson laknak. Megpróbáltam elmagyarázni, hogy Magyarország és Irak igencsak két különböző kultúrkör minden viszonylatban, és semmi közöm hozzájuk semmilyen értelemben. Sajnos hiábavaló kísérlet volt.

Ma jöttem rá igazán, hogy a Németek micsoda agymosásnak lettek kitéve a II Világháború után, föl sem fogják, hogy  mi történik körülöttük. Csak azt tudják, hogy a főnöknek akármekkora baromságot mondd, akkor sem lehet ellentmondani. Nem csak ez a két eset szolgál erre tanulságul, hanem nap mint nap szembesülök ezzel.

Ma bántam meg először, hogy külföldre költöztem. Eddig ez sosem foglalkoztatott, de annyi minden köt már ide, hogy nehéz lenne felrúgni mindent.

Megosztás a facebookon